A rendezői zsenialitását már több alkalommal megvillantó Paul Thomas Anderson idén egy újabb, minden téren ambíciózus darabbal tért vissza. Az Egyik csata a másik után egy rendkívül feszes, akciót, karakterdrámát és abszurd humort lenyűgöző módon vegyítő alkotás, amely egyetlen másodpercre sem hagy unatkozni, és eléri, hogy – a grandiózus játékidő ellenére – még többet akarjunk a látottakból.
Kevés olyan rendező tevékenykedik Hollywoodban, aki olyannyira egyedi kézjeggyel látná el filmjeit, mint Paul Thomas Anderson. Három évtizedes karrierje során soha nem próbált sablonokból dolgozni, és nem is az egy lélegzetvételre befogadható közönségfilmekről ismert. Minimum két és fél órás játékidő és összetett, több szálon futó cselekmény jellemzi munkáit, amelyekre kiváló példa az 1999-es Magnólia vagy a 2007-es Vérző olaj. Legutóbbi, kissé gyengébb, de továbbra is kiemelkedőnek mondható filmjei (Beépített hiba, Fantomszál) után joggal várhattuk tőle, hogy ismét magasabb fokozatra kapcsoljon, ez pedig szinte azonnal garantálttá vált, amikor Leonardo DiCaprio csatlakozott legújabb projektje, a Vineland című Thomas Pynchon-regény által inspirált Egyik csata a másik után szereplőgárdájához.
A színészlegenda közismerten nem vállal el akármilyen szerepet, ráadásul képes minden filmjében egy teljesen új arcát megmutatni.
Viszont nem ő az egyetlen nagy név, hiszen a szintén zseniális Sean Penn és Benicio del Toro is feltűnnek egy-egy fontosabb szerepben, fokozva az érdeklődést a kérdőjelek övezte film körül. Az első trailer láttán ugyanis lehetetlen volt belőni, hogy pontosan mi is lesz ez az abszurd agymenés, és a későbbi előzetesek sem segítettek, hogy kitisztuljon a kép.
A történet alapvetően elég egyszerűnek tűnik – egy csapat forradalmár, köztük a „Getto Pat” néven ismert tűzszerész (DiCaprio) és szerelme, valamint egyben a csoport vezetője, Perfidia Beverly Hills (Teyana Taylor) ténykedéseit látjuk. A párnak kislánya születik, ám néhány szerencsétlen fordulatot követően a katonaság vadászni kezd a szabadságharcosokra, így Pat és a kislány menekülni kényszerülnek Steven J. Lockjaw ezredes (Sean Penn) tombolása elől. Tizenhat évvel később az apa és immár tinédzser lánya (Chase Infiniti) egy vidéki kisvárosban élik mindennapjaikat mint Bob és Willa Ferguson. A könyörtelen ezredes azonban váratlanul rájuk talál, így a kiöregedett forradalmár ismét arra kényszerül, hogy harcba szálljon a családjáért. Mindezek alapján
egy teljesen átlagos, elcsépelt akciófilmet is várhatnánk, ha nem Paul Thomas Anderson állna a sztori mögött.
A sablonok ugyanis itt teljességgel a fejük tetejére állnak, minden, ami kiszámíthatónak tűnik, hirtelen más irányt vesz, és soha nem tudni, mi lesz a következő lépés.
DiCaprio és Penn kétségkívül a film két fénypontja, és annak ellenére is kettejük dinamikája a mozgatórugója mindennek, hogy egyetlen közös jelenetük van, és az is még az első fél órában kap helyet. Pat/Bob minden megszólalása és döntése annak ellenére megmosolyogtató, hogy sokszor csak szenvedni látjuk.
Esetlensége erős kontrasztban áll azzal, hogy megpróbálja magát a lehető legkomolyabban venni.
Az évek során az alkohol és a drogok rabjává váló egykori forradalmár immár nem tudja, hogy milyen titkos jelszóval szerezhet információt egy menedékhelyről, folyton csetlik-botlik, ha akcióba lendül. Amikor pedig végre azt látjuk, hogy minden sínen van, ismét hibázik, és a legfeszültebb pillanatokban zuhan le egy tetőről, vagy esik ki szerencsétlenül egy mozgó járműből. Mindezt DiCaprio tekintélyes pályafutásának egyik legjobb alakításában.
Sean Penn Lockjaw ezredese viszont sokszor még előle is képes ellopni a show-t. A sztereotip főgonosz szerepétől leginkább két dolog tudja elhatárolni – Perfidia, vagy inkább a színesbőrű nők iránti megszállott vágyakozása, illetve a részben ehhez kapcsolódó abszurd humor. A szabadságharcos nő és a katonatiszt közös jelenetei egyszerre zavarbaejtőek és komikusak. Penn karakterének szexuális irányultságú elszólásai szintén a humorfaktort erősítik, a színész tökéletes ebben a szerepben. Az ő esetében is hasonlóról beszélhetünk, mint Bobnál – a lehető legfeszültebb jelenetekben tesz vagy mond valami teljesen abszurd dolgot, ezzel fenntartva a film legerősebb pontját, a feszültség és humor közötti, mesteri szinten kivitelezett átmenetet. Az Egyik csata a másik után folyton
totális képtelenségnek tűnő momentumokkal rukkol elő, amelyeket nem biztos, hogy első hallásra el tudunk képzelni egy akciófilmben.
A cselekmény nagy részében az ittasan parádézó DiCaprio mellett előkerülnek kendert termesztő apácák, egy géppisztollyal hadonászó várandós nő, vagy a teljesen szürreális világuralmi törekvéseket fontolgató rasszista Karácsonyi Kalandorok Klubja. Bármilyen képtelennek is hangzik mindez, van helyük és funkciójuk az események alakulásában, nem csupán a poén vagy a megbotránkoztatás kedvéért kerültek bele az egyenletbe.
Hasonlóan idegennek tűnhet Benicio del Toro karaktere, aki Willa karatemestereként először egy jelentéktelen mellékszereplő. De ahogy bonyolódik a Bob körüli káosz, meglepően hasznosnak bizonyul, és minden erejével hősünket igyekszik segíteni, ráadásul neki is akad pár megmosolyogtató pillanata. A női figurák közül Perfidia és Willa a leghangsúlyosabbak. Az édesanyának mindene a forradalom és a lázadás, egy valódi femme fatale, aki azonban mégis esendő,
Teyana Taylor pedig kiválóan megragadja a kemény, ám vívódó nőben rejlő potenciált.
Vele ellentétben Willa sokáig elhatárolódik az állandó harctól. Ám ahogy belecsöppen a történet nagyobb részét kitöltő hajszába, egyre inkább rájön, mennyire veszélyes és mégis mekkora erőt ad, ha valakinek forradalmárok vére folyik az ereiben, ezáltal pedig saját magát is megtalálja. Említésre méltó még a szereplőgárdából Regina Hall, aki a Horrorra akadva-filmek után végre bebizonyítja, hogy a drámai karakterek sem állnak tőle távol, és bár szerepe nem túl hangsúlyos, elegendő teret kap ahhoz, hogy megmutassa színészi kvalitásait.
A történet és a karakterek mellett fontos kitérni a látványra is, ebben a tekintetben ugyanis ismét egy hamisítatlan Paul Thomas Anderson-filmmel van dolgunk. Az akciójelenetek kellően feszültek, a robbanások és a tűzharcok terén sincs probléma, de a legnagyobb hangsúly az autós üldözéseken van. Több ilyen is helyet kap a történetben, néha lassabb, máskor pörgősebb tempót diktálva. Mind közül kiemelkedik viszont a végső konfrontáció a sivatagban, ahol a kifejezetten kreatív és egyedi kameramozgás négyzetre emeli az izgalmakat, és minden tekintetben ez bizonyul az egész alkotás csúcspontjának.
Nem szabad elmenni amellett sem, hogy a film rengeteg társadalmi problémára reflektál.
Perfidia esetében például a család és hivatás közti sokszor ellentmondásos viszony kerül elő, míg Lockjaw és az elit klub, amelyhez csatlakozik, a felső tízezernek és a katonai lét visszásságainak is egyaránt görbe tükröt mutat. Mindezeken keresztül az válik a leginkább nyilvánvalóvá, hogy minden ember egyformán esendő. Legyen szó alkoholista, veterán szabadságharcosról, perverz vágyak csapdájában élő katonatisztről vagy éppen egy mindenkitől független erős nőről, a lényeg ugyanaz: ha kicsúszik a lábunk alól a talaj, ugyanannyira kiszolgáltatottak vagyunk, mint bárki más a világon.
A gigászi 160 perces játékidő pedig egyáltalán nem tűnik soknak, sőt, ahogy megjelenik a stáblista, joggal merül fel a kérdés – máris vége? Elképesztő fordulatszámon pörögnek az események, iszonyatos tempóval ugrálunk a történetszálak között, és hiába a két és fél óra, egyetlen pillanat sem érződik fölöslegesnek. Az Egyik csata a másik után Paul Thomas Anderson grandiózus visszatérése, amellyel bizonyítja, hogy
továbbra is bérelt helye van Hollywood legtehetségesebb rendezői és forgatókönyvírói között.
Úgy sűrít bele rengeteg karaktert és történetszálat két és fél órába, hogy ez az idő még kevésnek is érződik. Nincs kétség tehát afelől, hogy az idei év egyik, ha nem a legjobb filmjéről beszélünk.
Egyik csata a másik után (One Battle After Another), 2025. Írta és rendezte: Paul Thomas Anderson. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Benicio Del Toro, Sean Penn, Wood Harris, Regina Hall, Teyana Taylor, Alana Haim. Forgalmazza: InterCom
Az Egyik csata a másik után a Magyar Filmadatbázison.
